3,1 méter magasan

A sorozat a Google Térképek korábbi utcakép-felvételeiből építkezik, főként lebontott vagy azóta jelentősen átalakult szocialista modernista lakóépületeket, panelházakat, városrészeket dolgoz fel „fotósorozattá" – pontosabban képernyőkép-sorozattá. A válogatás tudatosan a legrégebbi elérhető időpontokat kereste, 2009–2012 körül. A munka a kisajátítás hagyományára épül, azzal a paradoxonnal a középpontban, hogy ezeket a felvételeket eredetileg senki nem fotózta a szó hagyományos értelmében – a gép, egy rögzített magasságból, folyamatosan és szándéktalanul exponál. A sorozat mégis kompozíciósan válogat, fotószerkesztőben fényez, helyenként perspektívát korrigál, így technikailag túlmutat a puszta talált anyag bemutatásán. A webfelület és a kamera technikai korlátainak lebontásával olyan képeket hoz létre, amelyek a hazai szociofotográfiai hagyomány lírai, dokumentarista kompozíciós nyelvét idézik. Ami a sorozatot érzelmileg mozgatja, az nem egyszerű nosztalgia. A képek nézése és válogatása közben a gyermekkori emlékek megszépült rétege fokozatosan lebomlik: azok a közéleti-társadalmi problémák, amelyekről a felvételek készültekor még fogalmam sem volt, utólag, a felnőttkori tudatosodási folyamatomon keresztül válnak láthatóvá. Ebben szerepet játszottak azok a korabeli, közéleti-kritikai hangvételű médiaformátumok, amelyek évekkel később, visszatekintve segítettek megérteni, milyen kérdések maradtak megválaszolatlanul vagy tabuként kezelve az elmúlt bő évtizedben. Ez a személyes szál egy tágabb, közéleti párhuzammal is összekapcsolódik. A hazai közbeszédben az elmúlt évtizedben befagyni látszó kérdések és viták napjainkban kezdenek – lassan, de érzékelhetően – újra felszínre kerülni. A sorozat ebben az értelemben nemcsak egy eltűnt városi táj, hanem egy megszakadt, majd csak most újrainduló szellemi-közéleti folyamat lenyomata is. Végül a projekt egy tágabb, médiumtörténeti kérdést is felvet: minél több idő telik el, a Google Street View archívuma annál inkább válik akaratlan, ám egyre értékesebb dokumentarista forrássá – egy olyan gépi, szerzőtlen lenyomattá, amely a jövő felől nézve talán fontosabb vizuális emlékezetet őriz, mint amennyire azt létrehozásakor bárki sejthette volna. A képek utómunkájában generatív mesterséges intelligenciát alkalmaztam az útburkolatra vetített utcanevek és a kezelőfelület elemeinek eltávolítására, valamint ezzel rekonstruáltam a túlzó perspektíva-korrekcióból eredő, levágott képszéleket – utóbbi esetben kizárólag ismétlődő fal- és járdamintázatok folytatásával, tartalmilag új elem hozzáadása nélkül.